Hiányzik az írás, az, hogy elmeséljek dolgokat. Viszont úgy érzem, hogy csak rossz dolgokról tudok írni, arról, hogy mitől szomorodok el, mennyire rossznak és reménytelennek érzek mindent vagy arról, hogy nem biztos, hogy jó ötlet depressziós embert 18. emeleten lévő fancy vendéglőbe vinni szülinapjára, amikor amúgy is csak az jár a fejében, hogy a szülinapja az oka minden rossznak. Eddig is elég sokat írtam erről az egészről az elmúlt másfél év alatt, s most már nagyon szánalmasnak érzem magam tőle. Meg attól is, hogy nem tudom, hogy lenne jó, mit szeretnék, mit kéne tennem ahhoz, hogy jobban legyek. Össze vagyok zavarodva és nem tűnik úgy, hogy egyhamar elmúlna.
Majd felhívom valamelyik telefonszámot és elkezdek megint terápiára járni. Nagyon remélem, hogy akkor majd tisztázódnak bennem a dolgok, el tudom engedni mindazt a rosszat, ami történt, amit gondolok, érzek, mindent és mindenkit, akire haragszom és újra fogok tudni írni magamról anélkül, hogy utána azt érezném, panaszkodáson kívül semmire sem vagyok képes.
Remélem, jól vagytok, jobban mint én, s ha mégsem, akkor remélem, legalább van elég pzstek meg ölelésetek a közelben. Nekem most mindkettő nagyon hiányzik. De legalább van blankiem, amibe bele tudok bújni és megvéd a bukaresti lakásba beszoruló október közepi hidegtől [alig várom, legyen fűtés, hátha holnaptól már lesz!], és van kókuszos süti, csokival bevont füge és tesóm sütötte marcipános torta [homemade marcipán, tiszta mandula+cukorból]. Cukorba fojtom bánatom. Ugyanolyan hamar rosszul leszek tőle, mint az alkoholtól, de legalább nem szakad el a film és nem táncolok az asztalon. Nem mintha lenne asztalunk a lakásban, but nevermind.
Hűvösszelesősz, vidd el a szomort a száraz lapikkal együtt.
Majd felhívom valamelyik telefonszámot és elkezdek megint terápiára járni. Nagyon remélem, hogy akkor majd tisztázódnak bennem a dolgok, el tudom engedni mindazt a rosszat, ami történt, amit gondolok, érzek, mindent és mindenkit, akire haragszom és újra fogok tudni írni magamról anélkül, hogy utána azt érezném, panaszkodáson kívül semmire sem vagyok képes.
Remélem, jól vagytok, jobban mint én, s ha mégsem, akkor remélem, legalább van elég pzstek meg ölelésetek a közelben. Nekem most mindkettő nagyon hiányzik. De legalább van blankiem, amibe bele tudok bújni és megvéd a bukaresti lakásba beszoruló október közepi hidegtől [alig várom, legyen fűtés, hátha holnaptól már lesz!], és van kókuszos süti, csokival bevont füge és tesóm sütötte marcipános torta [homemade marcipán, tiszta mandula+cukorból]. Cukorba fojtom bánatom. Ugyanolyan hamar rosszul leszek tőle, mint az alkoholtól, de legalább nem szakad el a film és nem táncolok az asztalon. Nem mintha lenne asztalunk a lakásban, but nevermind.
Hűvösszelesősz, vidd el a szomort a száraz lapikkal együtt.