Már a kosztümös próbáknál tartanak a madarak, ma is láttam őket gyülekezni teljes [útrakész] tollazattal. Itt van megint az ősz, eltelt már egy év, amióta ittragadtam, és nem érzem, hogy valami jót tett volna nekem. Fájdalmak fájdalmak után. Magamat jobban tolerálom, de a világot, az embereket, a hibákat sokkal nehezebben. Rendesen kicsapódott minden összegyűlt harag, olyan agresszívnek érzem magam, mint soha. Talán csak akkor voltam ilyen, amikor véres szilánkokra törtem egy üvegajtót a kezemmel öt-hatodikos koromban. Sok embert jön, hogy egy kanál vízben megfojtsak, vagy inkább az orrukon nyomjam le azt a kanalat, majd beleszúrjam a gyomrukba és felhasítsam az egész felsőtestüket, míg lassan bele nem döglenek a fájdalomba. Ma szinte elájultam egy dolgozói elszámolás mellett. Egy lengyel bizonylat volt csatolva hozzá, amin végigfolyt egy piros tinta, de pont úgy nézett ki, mintha vér lett volna végigkenve az oldalán. Van egy halvány esély arra, hogy veszettségben múljak ki. Megharapott egy bukaresti kóbor kutya a tegnap. Nem folyt a vér, szóval elvileg nem veszélyes. Pedig beleegyeztem volna. Végigpörgettem ezt az évet és megállapítottam, hogy egy csomó különböző túlélési módszert kipróbáltam és egyik sem segített túlságosan. A legfeltűnőbb az az intenzív pasizás, amit mondjuk februártól errefele műveltem. Ha Sefát is számolom, akkor a hetediknél tartok, de ez sem kell már, mert a keddi tűzriadó után amikor vissza lehetett menni az épületbe, bemutatkozott egy srác, majd szemeztünk a zsúfolt liftben. A nyomtatóhoz közel ül, és a tűzriadó óta gyakrabban nyomtatok. A nyolcadik lenne. És augusztusban vagyunk. Nem normális. És az sem normális, hogy a dezaktivált facebookomról tudom meg, hogy az egyik a hét közül azért tűnt el olyan hirtelen, mert közben is a gyereke anyjával volt és úgy döntött, mégis elég neki az a csaj. [nyugi, a fb-om továbbra is dezaktivált, túl nagy sokkokat kaptam ma is, amikor beléptem, nem vagyok még felkészülve arra, hogy szembenézzek a fb világgal, elég nekem a valóság egyelőre] Nincs kedvem dolgozni, mert fáradt vagyok, nem tudok aludni, sok a munka és hétfőtől megint itt az a bizonyos munkatársam, ráadásul csak mi ketten leszünk 8 kerek munkanapig, és vagy beleőrülök, vagy beleszúrom azt a kanalat. És miután kivettem, utána a főnökömbe, aki egy inkompetens szar. Apropó, neki kellene állnom mellékneveket tanulni. Mert most csak hasonlatokban tudom kifejezni azt, hogy hogy érzem magam:
Olyan vagyok, mint egy leszart fos.
Olyan vagyok, mint egy leszart fos.