Nem született semmi jó abból, hogy jól tanultam suliban meg egyetemen. Jó volt a médiám, elvégeztem ingyen az egyetemet és kaptam egy helyet a bentlakásban [amit amúgy is kaptam volna szociális alapon]. Na meg egy crappy öszöndíjat, ami mellett éheztettem magam, hogy minél többet félre tudjak tenni. És közben minden életkedvem elhagyott, kifogytam a reményből, álmokból, örömből. Csodás kis fájdalomcsomagot hordok, ki kér belőle? Nincs véleményem semmiről, nem akarok kérdésekre [és emailekre, telefonra] válaszolni, nem akarok találkozni emberekkel, ha nincs épp nagyon jó kedvem, nem akarok tervezni akár két nappal előre sem, mert nem tudhatom, épp milyen állapotban leszek akkor, képes leszek-e szembenézni valakivel. Nincs akaratom, csak eltűnni szeretnék. Sulis koromban ha valaki megsúgja, hogy 20 éves korom után csak egyre rosszabbul leszek, talán lett volna elég bátorságom leugrani valami magasról vagy legalább ebbe a hülye tóba. Most már arra sem vagyok jó. Két hét és két nap múlva szülinapom. Óriási hiba volt az, hogy én megszülettem.
|
|