..attol félek, hogy egyszer majd azt mondja a terapeutám, hogy többet ne menjek, mert semmi értelme, hisz alig mondok valamit. tudod, február végén egyszer nagyon rosszul voltam, amikor mentem, és alig tudtam mondani valamit, azóta pedig kb minden harmadik alkalom ilyen, máskor meg csak felületes dolgokról beszélünk, arról, hogy mennyire jön néha, hogy felmondjak és elmenjek costa ricába, de azt mondta valaki, hogy csúnyák ott az emberek és a végtelenségig kell várni, amíg kiszolgálnak a fast foodban, ehhez a lazasághoz meg nem lenne türelmem valószínűleg, szóval csak semmi kiút, tűrni kell és kínlódni. vagy arról, hogy már megint hagytam magam meggyőzni valamiről és elmentem egy fesztiválra, pedig semmi kedvem nekem nem aludni és hangos zenét hallgatni és ugyanazzal a néhány emberrel lenni három kerek napot. na de lejárt ez is és mégis csak annyit tudtam mondani róla a tegnap, hogy eltelt, fárasztó volt, három nap alatt 9 és fél órát aludtam, de utána lenyomtam egy 12 órát és már pihentebbnek érzem magam, mint fesztivál előtt. ehhez igazán hozzátehettem volna azt, hogy ez a munka [mint régebb az egyetem] nagyon kiszívja minden energiámat, túl sokat dolgozom rajta, túl lelkiismeretesen, túl sok energiát és jobbkezet beleadva és annyira csak benne élek, hogy amikor nem azt csinálom, nem tudom, mit kezdjek magammal és már annyira ki vagyok fáradva, hogy aludni sem tudok, és ha mégis sikerül, vagy rémálmaim vannak, vagy számlákról, számokról, emailekről álmodom. s azt is elmondhattam volna, hogy nem jó, hogy mindig ezt csinálom. mindegy, mivel foglalkozom, mindig agyonütöm magam vele s rosszból csak rosszba menekülök. most is menekülhetnékem van, a múlt héten [megint] szinte felmondtam, de nincs hová menni. írországba beteget ápolni 45 [zseb]pénzért? s azt csak félévig-évig lehet csak, s utána? s azt is mondhattam volna, hogy nem jó az, hogy volt vagy két nap a múlt héten, amikor úgy fájt a jobbkezem, mint régen, hogy jött, hogy addig verjem a falba, amíg a bőröm jobban fáj, mint az izületeim/ereim. s hogy szar, hogy ez is a fejemtől van, attól, amiért ennyit sírok, amiért néha úgy tudok utálni mindent. és azt is elmondhattam volna, hogy ez a sok utálat néha kitör belőlem munkában és egyes munkatársakat leidiótázok tudtuk nélkül és van olyan, hogy rendesen kiakadok miattuk, amikor hülyeségeket csinálnak. lenne, amit mondani, sok minden lenne, de nem tudom elmondani a terapeutámnak. csak ott ülök és keresem a földön a mintákat, arcokat, állatokat, s legszívesebben elnyeletném magam a földdel, eltűnnék a minták közé, hogy csak az lásson, aki olyan mint én és épp mintákat keres, mert fölöslegesnek tartja azt, hogy bármit is közöljön bárkivel, mert úgysem számít semmi, úgysem lesz soha jobb, úgyis csak annyit lehet tenni, hogy várjuk, teljen az idő s reméljük, nincs már sok hátra ebből a sok rosszból.
|
|