Na jó, most írnom kell, muszááááj. Kész. Most írni fogok. I have to get my stuff done. Stuff done. done done done
Ma megint nem ment nekem, de mégis más volt. Miatta. Próbálkozott, nagyon próbálkozott, különböző módszerekkel, egyenesen kínlódott. Én meg hagytam, hogy kínlódjon, egyszerű megfigyelőként, aki nem felelős semmiért és nem is tudna beleavatkozni, mert úgysem látják. Pont úgy éreztem magam, mintha nem is lennék ott, tőlem teljesen függetlenül történnek a dolgok, nem tudok segíteni rajta. Mint ahogy ő sem tud segíteni rajtam. Nem is tudom, miért járok, amikor hónapok óta nem tudok beszélni. Néha van, hogy tudok, de csak fölösleges dolgokról, amikről semmi értelme. És ott ülök és az első percekben azon gondolkozom, hogy mit tudnék mondani, aminek értelme legyen, ami fontos lehet.. és rájövök, hogy nincs olyan. Hogy minden fölösleges. És hogy nem gyógyulni akarok, hanem meghalni. Főleg ez a gondolat az, ami újra és újra visszajön, amikor ott ülök. Hogy úgyse tud segíteni, mert rajtam már csak egy golyóval lehetne, amit végigröpítenek az agyamon, hogy ne gondoljon többet semmit a szemét disznó. És amikor jövök haza, könnyek közt azt a kérdést teszem fel magamban a világnak, hogy miért nem jön már valaki szembe velem egy buldózerrel, kaszagéppel, éhes oroszlánnal..
Vajon szomorú marad az a fa, amelyikre valaki egyszer felakasztotta magát?
Ma megint nem ment nekem, de mégis más volt. Miatta. Próbálkozott, nagyon próbálkozott, különböző módszerekkel, egyenesen kínlódott. Én meg hagytam, hogy kínlódjon, egyszerű megfigyelőként, aki nem felelős semmiért és nem is tudna beleavatkozni, mert úgysem látják. Pont úgy éreztem magam, mintha nem is lennék ott, tőlem teljesen függetlenül történnek a dolgok, nem tudok segíteni rajta. Mint ahogy ő sem tud segíteni rajtam. Nem is tudom, miért járok, amikor hónapok óta nem tudok beszélni. Néha van, hogy tudok, de csak fölösleges dolgokról, amikről semmi értelme. És ott ülök és az első percekben azon gondolkozom, hogy mit tudnék mondani, aminek értelme legyen, ami fontos lehet.. és rájövök, hogy nincs olyan. Hogy minden fölösleges. És hogy nem gyógyulni akarok, hanem meghalni. Főleg ez a gondolat az, ami újra és újra visszajön, amikor ott ülök. Hogy úgyse tud segíteni, mert rajtam már csak egy golyóval lehetne, amit végigröpítenek az agyamon, hogy ne gondoljon többet semmit a szemét disznó. És amikor jövök haza, könnyek közt azt a kérdést teszem fel magamban a világnak, hogy miért nem jön már valaki szembe velem egy buldózerrel, kaszagéppel, éhes oroszlánnal..
Vajon szomorú marad az a fa, amelyikre valaki egyszer felakasztotta magát?