Mindigis utaltam a telet. Minden egyes pillanatat. Tulajdonkeppen azt nem szeretem, hogy hideg van, es annyi mindent magamra kell vennem, hogy nehezkes a mozgasom es ugy erzem, lenyom az a sok ruha, ami rajtam van. Mint amikor megtomom magam egy csomo miccsel vagy kebabbal. Mar nem vagyok a furge magam. Apropo furge, van egy kutyam. Tavaly lett, lassan mar masfel eve egyutt lakunk. Fugenek hivjak. A lodzi menhelyen szerettem bele, mert o volt az egyetlen kiskutya [csak a kicsiket neztem meg, 6-8 heteseket], aki megnyalta az orrom. Pedig mindegyiknek odadugtam az orrom meg az ujjaimat. Fuge azota is ilyen nyalos, szoktam is nyalokanak szolitani. Persze csak amikor nem hallja senki. Folyton beszelgetek vele, azaz beszelek hozza. Sokat segitett masfel ev alatt, sokszor voltam padlon, o meg nyalta le a konnyeimet, vagy csak hozzam bujt, en meg mondtam neki. Fuge Bukarestben is volt, Brassoban, Udvarhelyen es Sofalvan. Bukarestet nagyon szerette, sok ott a perec es kebab darab az utcan, bezzeg itthon Varsoban olyant nem talal, itt tul nagy a tisztasag. Max szaraz kenyerdarab akad, amit a madaraknak szort szet valamelyik oregasszony. Ilyenkor telen pedig semmi nincs. A madarak perceken belul mindent felszednek, mi meg csak naponta haromszor megyunk ki, akkor is csak 5 percre, epp elvegzi Fuge a dolgat, es mar emeli is fel valamelyik labat. Ezzel jelzi, hogy fel kell ot venni, mert valami nincs rendben. A het elejen, amikor elkezdte ezt csinalni, eloszor megijedtem, hogy faj a laba, talan a decemberi balesete miatt, de miutan hazahoztam, mar nem volt semmi baja. Most mar nem cipelem haza, hagyom hogy santitson. Na de ez azt mutatja, ot sem zavarna, ha teltelen helyen laknank.
|
|