Munkában kapunk vizet, feles üvegekben. Az üvegeket pedig összeszedjük és egy külön szemetesbe dobjuk, de előbb összenyomjuk azzal a spéci géppel, amihez legalább két kéz kell ahhoz, hogy rendesen használni lehessen. Én naponta többször is elsétálok addig, hogy az összegyűlt üvegeimtől nyugodt lelkiismerettel szabaduljak meg. Általában pedig a munkatársaimtól is összeszedegetem az üvegeket s mindent összenyomok és eldobok oda, ahova kell. Ma 5 üveg volt nálam, négyet próbáltam valahogy a bal karommal magamhoz nyomni, hogy ne essenek el, amíg az ötödiket próbálom összenyomni azzal az agyramenő géppel. Szóval ilyen nagyon megfeszült helyzetben voltam, amikor arra sétál a nagy-nagy főnök, a cég legnagyobb főnöke, egy darab üres üveggel. Jól megnéz, majd hozzámszól, enyhén felemelve a mondat végét, de csak enyhén, hogy még most, vagy tíz órával később se tudjam eldönteni, kérdés volt-e vagy sem. Azt mondja: you drink a lot. [Ja igen, a nagy-nagy főnök angol.] Ez a mondat kissé félreérthető a pénteki buli óta, amikor annyit ittam, hogy még én sem tudom, mennyit, de mindenképp jó sok lehetett. Kicsit zavarba is jöttem, hogy most vajon a péntekre érti, mert pénteken legalább kétszer hozzászóltam valószínűleg elég észrevehetően szédülős állapotban, vagy talán semmi célzás nincs benne, csak erre a sok vizes üvegre érti? Végül is úgy döntöttem, jobb az önmegbecsülésemnek, ha úgy veszem, a főnök nem tart feltétlenül alkoholistának, és azt mondtam, they're not all mine, mire ő bólintott, odaengedtem, hogy összenyomja az egyetlen üvegét, elment, én meg folytattam a balfaszkodást.
[A péntek éjjeli főnökkel való szóváltásról még csak annyit, hogy emlékszem a szándékra, hogy megkérdek tőle valamit, meg is mondtam neki, hogy amikor befejezi a beszélgetést azzal, akivel épp beszélget, szóljon, mert szeretnék kérdezni valamit. Arra viszont már nem emlékszem, hogy utána mi történt: nem fejezte be a beszélgetést, én kavarodtam el a terem másik végébe vagy valóban megkérdeztem, amit meg akartam, válaszolt, és éppen ezért furán nézett volna rám, ha ma is megkérdem? Azt hiszem, ezt már sosem fogom megtudni, és a kérdésem is megválaszolatlanul marad..]
[A péntek éjjeli főnökkel való szóváltásról még csak annyit, hogy emlékszem a szándékra, hogy megkérdek tőle valamit, meg is mondtam neki, hogy amikor befejezi a beszélgetést azzal, akivel épp beszélget, szóljon, mert szeretnék kérdezni valamit. Arra viszont már nem emlékszem, hogy utána mi történt: nem fejezte be a beszélgetést, én kavarodtam el a terem másik végébe vagy valóban megkérdeztem, amit meg akartam, válaszolt, és éppen ezért furán nézett volna rám, ha ma is megkérdem? Azt hiszem, ezt már sosem fogom megtudni, és a kérdésem is megválaszolatlanul marad..]